Pár hete történt a dolog. Mostanában nekiestem SiGN című mangám rajzolásának, és ezt valaki az osztályból ki is szúrta (megjegyezném, azért egy picit szőke az illető, legalábbis nekem az). Átnézte az első tíz oldalt, aminek úgy esett, hogy a történet szempontjából fontos okok miatt a fele egy kikötözött hapsi szexuális zaklatása. Igen, tudom, hogy ez így hülyén hangzik, de ennek igenis van jelentősége. Említett nőszemély erre összevonta a szemöldökét, és bejelentette, hogy én nem vagyok normális, miért nem vagyok képes normális sztorikat írni, amiben nem mindenki ilyen elmebeteg.
Igen, nem vagyok normális. Mert úgy érzem, ha normális lennék, mosógépfrekvenciára nyáladzva olvadnék bele egy átlagember semmilyenségébe. Nemrég kezembe került egy magazin, ami a korombeli lányokat célozta meg tartalmilag - átlapoztam. És tudjátok, mit? Ha ez egy mai tizenéves lány, akkor én húszéves koromig férfiként fogok élni. Nem érdekel, ki mit mond, én nem akarom elérni ezt a szintet.
Igen, a történeteim sem mondhatók éppen hétköznapinak. Rengeteg szereplőm meleg vagy biszexuális, nem kevés a szexuális utalás, és ha kell, a szadizmust vagy egyéb erőszakos megnyilvánulásokat sem hanyagolom. Hogy miért? Mert úgy gondolom, ezek teszik a történeteimet igazán az enyémmé. Mert a homo- illetve biszexualitást nem lehet hanyagolni, amíg léteznek olyan helyek, ahol ezekre az emberekre nem emberként tekintenek, ahol ha valakiről kiderül, milyen, akár ki is lehet végezni. Mert ilyen helyek bizony még vannak.
A másik kedvenc reakcióm Kaura szokott érkezni. Hogy lehet őt szeretni és hogy képes elviselni ezt a helyzetet? Úgy, hogy - akárcsak Ookami Jun - olyan ártatlan lelkileg, ami meglepő Toshima elfajzott kegyetlenségében egy harmadik világháború után. Mert úgy érzem, valamennyire én is olyan vagyok, mint ő. Puszta példaként: szeretem Shirochit, de ha ő belém rúgna, ahányszor csak meglát, akkor sem biztos, hogy kerülném. Mert ha mittudomén egyik napról a másikra meghalnék, az osztályomban csak annyi tűnne fel úgy két embernek, hogy jé, három hónapja nem jött be, vajon mi lehet vele. Mert tudom, hogy neki ez számítana. Mert valami oka biztos van annak, hogy pont az ő nyakába ugrottam azon a MondoConon. És ezt senki ne vegye szerelmi mgnyilvánulásnak. Mert számomra már egy igazán jó barát is rengeteget jelent.
Köszönöm.
Meg tudlak érteni. Úgy tavaly tavasszal az egész osztályom (máig homályos okok miatt) megtudták, hogy mi az a yaoi, és ezzel együtt azt is, hogy én szeretem azt. Hadd ne mondjam, vagy két hétig azzal szivattak, hogy "buzipornót nézek" meg hogy "akkor biztos leszbikus vagyok" (nem mintha bajom lenne velük. Egyszerűen csak zavar, hogy ezt mondják rám, alaptalanul) Azóta jóformán nem is tekintenek lánynak (például osztálykirándulás- az osztály "nagymenője" elindul, hogy "ma van az ölelés világnapja" megölel minden lányt aki szembejön vele, aztán mikor elém ér közli, hogy "bocs, csak lányokat ölelek meg". Hát kösz.) És azóta máig előkerül ez a yaoitéma. Mondjuk nekem vannak szerencsére animés osztálytársaim, akik mellettem állnak (bár a yaoizmusomra ők is ferde szemmel néznek). Az meg egy másik eset, amikor bent felejtettem a rajzmappámat, tele a megkezdett alkotásaimmal, és amikor másnap megtalálom, benne van egy kis üzenet, hogy nem tűnt-e fel nekem, hogy két csávót rajzolgatok félreérthető helyzetekben (nem bakker, nem tűnt fel, a kezem magától mozgatja a ceruzát a papíron) meg hasonló, roppant "poénos" és "elmés" mondatok. Na, már megint írom itt neked a kisregényt, ne haragudj, elkapott az indulat és valahova ki kellett töltenem...És.... nézz hülyének, meg álszent nyalizósnak nyugodtan, nem érdekel, de én tényleg tisztellek és felnézek rád azért, amilyen vagy. Hogy ki mersz állni magadért, hogy nem hagyod, hogy eltántorítsanak a nézeteidből (ezt jól fogalmaztam meg? Nem tudom. Remélem érted.). Még úgy is, hogy szinte alig tudok rólad valamit, mégis úgy érzem, hogy ismerlek.... Tényleg.
VálaszTörlésAhogy nézem, hasonló helyzetben vagyunk. Néha nem árt kiírni magadból az ilyeneket, én amúgy is csak örülök,ha olvasói megjegyzéseket látok. Nem igazán tudok mást mondani, ne add fel, nem vagy egyedül:)
VálaszTörlés