"Most jól lenézek a létezés mélyére!" - Tökéletes tökéletlenség

 Néha elfilózok az élet értelmetlenségén, aminek totális depresszió szokott a vége lenni. Hát most gondoltam, néha írogatok ilyen filókat a blogra is...
 Mert hiába mondod a kényelemre, hogy tökéletes. Mindig lesz valami, amit még tudnál rajta javítani.
 Hiába csinálsz egy rohadt jó CP-t, például hiába fested magad kékre, és CP-zel na'vit. Attól még nem leszel az. Nem leszel tényleg kék, nem leszel 3 méter magas, nem fogod megülni az ikraant. (De nehogy bárki is abbahagyja emiatt a CP-zést!!!)
 Hiába tiszta 5ös a bizid(ami nekem csak egy távoli álom), és tanulsz naponta úgy hogy 20szor annyit tudsz, mint Einstein, Arisztotelész, vagy bárki. Midig lesz valami, amit az emberek - és köztük te - soha nem tudhatnak meg.
 Hiába élsz olyan szent életet, hogy még a kisangyalok is megirigyelhetnének. A vágyaidat nem ölheted meg. Mindig is vágyni fogsz a szexre, a pénzre, bizonyos mennyiségű hírnévre. A kérdés nem az, hogy el tudod-e fojtani őket, hanem hogy ezeket mennyire helyezed előtérbe.
 A Fullmetal Alchemist: Brotherhood a folytonos tökéletlenségre az egyik legjobb példa: Ed és Al a tökéletes anyagot, a Bölcsek Kövét keresik, aztán láthatjuk már a 18. részben is, hogy még a tökéletes kő is elfogy egyszer. Ekkor pedig a halhatatlan, akit éltet, egyszerűen meghal, és ezzel megcáfoltam a halhatatlanság fogalmát is. Egy igazi halhatatlant ismerek, akinek viszont az lett a sorsa, hogy a teste darabokban hever egy gödör mélyén. És még mindig él. Halhatatlansága hátralevő részét ott kell eltöltenie, igazán csak 22 évet élt. Narutardok már kiáltják is: ez Hidan!
 Ha a halál után az emberek tényleg az életük folyása szerint kerülnek két különböző helyre, ahol az egyik, ahová a "jók" kerülnek, tökéletes hely, és ott állítólag az embereknek is tökéletes az életük, mire jut egy szerelmes, akinek a párja életében vagy egy gány alak volt, vagy még él? A mennyországból poklot csinál az egyedüllét. Nem véletlen, hogy ilyen filmekben a halottak általában boldogok. Ha Haku egy ilyen helyre jutott volna Zabuzával(ezt majd később kifejtem, hogy miért tartom hülyeségnek), akkor ő ott boldog lett volna: ott lennének a szülei, de mindenekelőtt azzal lehetne, akit a legjobban szeretett. Nem csak mester-tanítvány vagy baráti szinten.
 Tehát a lényeg az, hogy nincs olyan, hogy tökéletes. Most több példát nem tudok mondani, mindenki gondolkodjon el rajta. Ehhez ajánlok egy jó óra egyedüllétet lehetőleg csendes környezetben, háttérzenének pedig ilyenkor KOKIA számai a legjobbak.
 Figyelem! Ha túl sokáig filózol, úgy járhatsz, mint én(depi, antiszocialitás, ilyenek)!!!

Na igen, erről van itt szó!