Artúr király korában járunk. A fiatal Kayley minden vágya, hogy egy napon ő is lovag lehessen, mint apja, s vágyakozva néz utána, mikor a király az udvarába hívatja. Itt azonban az apa áldozatul esik a lázadó lovagnak, Rubernek, s Artúr is csak az Excalibur ereje miatt menekül meg. Tíz év múlva Ruber visszatér, és elrabolja a kardot hű familiárisa, egy griff segítségével, azonban a madár amilyen félelmetes, olyan ügyetlen is néha, és a Tiltott Rengeteg (igen, ez a neve) felett elejti az Excaliburt. A hír persze azonnal futótűzként terjed, és az immár felnőtt Kayley indulna is megkeresni. Anyja ebben természetesen megakadályozná, azonban amint nemet mond, Ruber betöri az ajtót, és miután szerszámosládává varázsolta csapatát (no meg Kayleyék egyetlen kakasát), bejelenti igényét az asszony segítségére, méghozzá Artúr tőrbe csalásához, Kayley viszont meglóg, és egyedül indul a kard keresésére...
Azt kell, hogy mondjam, ez a film messze leköröz nem egy Disney-filmet. A dalok zseniálisak, illetve gyönyörűek, hol mi kell, ráadásul ami még extra gyönyör, hogy a szereplők (a legtöbb Disney-rajzfilmmel ellenben) tudatában vannak, hogy énekelnek, többször hallhatóak "na most jól kiénekeltük magunkat"-jellegű megjegyzések, és ami engem mindig is megfogott, hogy főszereplőnek alkalmaztak egy vak fiút. Garrett világszemlélete világtalanságából eredően kifejezetten érdekes, csakúgy, mint a kapcsolata az őt körülvevő természettel. A sárkányokról, Cornwallról és Devonról már ne is beszéljünk. 1998-at írunk, a Frozen még pajzán gondolat sem volt, és egy kétfejű sárkánytól elcsattant az első meleg csók, amit rajzfilmben láttam (poén szinten, az igaz, de elcsattant vagy nem?).
Összességében? Az életben egyszer látni kell, magyar szinkronnal ajánlom, mert hiába Eric Idle eredetileg Devon, magyarul sokkal jobb és maradandóbb élmény pozitív értelemben.
